Kaszás Attila nyomában
Kaszás Attila nyomában
"..."

" Szimpatikusnak tartom

a kávéházi légkört.

Ebben a környezetben

mintha békésebbé

válnának az emberek.

Szeretem őket nézni."
        (Kaszás Attila)

 

 
Menü
 
"Kit ringat a bölcső, Janikát..."
 
Patika
 
56 csepp vér
 
~*~*~*~*~*~*~*~

"Miért mindig a jók mennek el?"

"És nagyon szomorú voltam, és vagyok hogy elment közölünk. Nagyszerű színész, és énekes volt. És kár hogy sokan csak most kezdenek majd el vele igazán foglalkozni, hogy megismerjék a munkásságát. Kár hogy csak akkor figyelnek oda egyes emberek a másikra, amikor már késő."

 Róla mondták

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-09-02
 
*Kaszás Attila negyvenhat évesen megjavult

Kaszás Attila negyvenhat évesen megjavult

Kisfiának köszönhetően nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett a színész. Ő mindig is szeretett volna gyereket, csak épp rendszerint színésznőket választott, akiknek fontosabb volt az idő elleni harc és persze a karrier. Most egy néptáncossal végre összejött.

Férfiúi kötelességek

Kilenc hónapos kisfiának köszönhetően végre összes rossz tulajdonságát kinőtte: most már kevésbé türelmetlen és igazságtalan - állítja Kaszás Attila a Story Magazinnak adott interjújában, melyben hirtelen felfedezett férfiúi kötelességeiről beszél. Mióta ugyanis a 46 éves színész kisfia, Jancsika - aki nagyapjáról kapta a nevét - megszületett, Kaszás tudja, hogy van dolga az életben: legalább érettségiig szeretne gondoskodni kisfiáról. Az, hogy egy gyereknek örülni lehet, teljesen új érzés a Jászai Mari-díjas művész számára. Pedig arról, hogy ilyen későn lett apa, nem ő tehetett: saját bevallása szerint benne már harmincévesen körvonalazódott a vágy, csak épp azokkal a nőkkel, akikkel eddig összekötötte életét, nem jött össze.

Balázsovits tőle nem akart gyereket

Első feleségével, Eszenyi Enikővel még főiskolás korukban házasodtak össze, és bár házasságukból nem született gyerek, a színésznő elsőként gratulált, amikor a színész apa lett. Az öt évig Kaszással élő Balázsovits Edit viszont mintha csak a színésztől nem szeretett volna utódot: míg kapcsolatuk alatt túl korainak találta a gyermekvállalást, férjétől, aki miatt otthagyta a színészt, azonnal teherbe esett. Kaszás szerint az ilyesmi a színésznők életének velejárója, ugyanis állandóan harcolnak az idő ellen. Jelenlegi felesége néptáncos, az időfaktor ezek szerint a táncművészek életében mintha nem játszana akkora szerepet.

A gyerek nem pénz kérdése

A színész kisfia megszületése óta próbál minél több időt otthon tölteni. Ez többnyire azzal járt, hogy munkákat mondott vissza, amit ugyan anyagilag nehezen engedhet meg magának, de nem is akart gyerekéből pénzkérdést csinálni. Úgy érzi, ha már ennyi idősen összejött, akkor kijár neki ez a kis öröm, a gyerekszoba felépítésére való pénz meg még várhat.

Halálos energia

Így a színész újabban azt is megtanulta, hogyan takarékoskodjon energiáival, és ezt állítólag lenyűgözően csinálja. Erről a Kútfejek forgatásásán partnere, Holecskó Orsolya is ódákat zengedezett. "Főleg Kaszás Attilától lestem el tanácsokat. Ahogy az energiáit konzerválja, és utána kiengedi, amikor kell, az számomra halálos, én még persze egyáltalán nem tudom megcsinálni"- nyilatkozta a fiatal színésznő.

 
Interjúk, cikkek, hírek
 
Videók
 
Tomboló Hold-1998
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!