Kaszás Attila nyomában
Kaszás Attila nyomában
"..."

" Szimpatikusnak tartom

a kávéházi légkört.

Ebben a környezetben

mintha békésebbé

válnának az emberek.

Szeretem őket nézni."
        (Kaszás Attila)

 

 
Menü
 
"Kit ringat a bölcső, Janikát..."
 
Patika
 
56 csepp vér
 
~*~*~*~*~*~*~*~

"Miért mindig a jók mennek el?"

"És nagyon szomorú voltam, és vagyok hogy elment közölünk. Nagyszerű színész, és énekes volt. És kár hogy sokan csak most kezdenek majd el vele igazán foglalkozni, hogy megismerjék a munkásságát. Kár hogy csak akkor figyelnek oda egyes emberek a másikra, amikor már késő."

 Róla mondták

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-09-02
 
Szarvas József Kaszás Attila-díjat kapott

Szarvas József: „A Kaszás Attila-díjat az a kolléga kapja meg, akinek a tevékenysége messzire hallatszik”
    
Idén másodszor, március 10-én, a Hermelin című előadás előtt adják át a Kaszás Attila –díjat az arra érdemes színésznek. Az elismerést tavaly elsőként Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze vihette haza.

- Tavaly adták át először a Kaszás Attila - díjat, amelyet elsőként Ön kapott meg. Miről szól ez az elismerés?

- Véleményem szerint ez egy nagyon értékes, hiánypótló díj. A Kossuth–díjat, Jászai-díjat „csak” szakmai alapon kapják a színészek, ez másról is szól. A XII. kerületi önkormányzat, Pokorni Zoltán polgármester úr, és a Mozaik Művészegyesület által létrehozott díj alapvető gondolata a közösségteremtés, a közösségerősítés, és a közösségmegtartás. A díj elnevezése telitalálat.

- Mivel jár ez a díj?

- Ez egy rangos díj ötszázezer forint nettó összeggel, illetve Somorjai Kiss Tibor rézkarcával jár, ami önmagában is egy nagyon szép műalkotás. A díj az egész szakmára, sőt a határainkon túlra is mutat. Remélhető tőle, hogy megmutatja, hogy a jelölt a tehetségén túl milyen közösségerősítő munkát végez, vagy mi látszik abból. Idén március tizedikén a Hermelin című előadás előtt adják át a díjat az arra érdemesnek.

- Sejtette tavaly, hogy Ön kapja meg a díjat, vagy meglepetés volt?

- Nem vártam és nem kívántam.

- Beszélnek már arról a színházban, hogy idén ki kit jelöl a díjra?

- Igen, persze, most már elkezdte a színészeket foglalkoztatni, hogy ki kire adja le a voksát. Úgy érzem egyébként, hogy a díjnak majd csak öt-tíz év múlva látszik a karrierje. Még akkor is csak tíz színésznek lesz ilyen elismerése, és az már egy szakmai klub lesz, Kaszás Attila klub, és akkor majd a közönség is talán odafigyel arra, hogy vajon idén ki kapta, és hogy megérdemelte, vagy sem. Lassan kibomlik majd ennek a díjnak a valóságos tartalma, hogy mi is a közösségteremtés, mint fogalom.

- A Kaszás Attila Alapítvány mivel foglalkozik? A családot segíti?

- Abszolút. Azért hoztuk létre, hogy Jancsika és Luca, Attila gyermekei létbiztonságban éljenek. Én magam napi szinten tartom a kapcsolatot a családdal.

- Ha jól tudom, Ön sokat tesz egy közösségért az Őrségben is.

- Gondolom, elsősorban Viszákról beszélünk, mely község – közösség engem, a „gyüttmentet” befogadott és gondolataimat, szándékaimat – óvatos bizalommal szemléli és használja. Reményeim szerint tevékenységem a közösség számára hosszútávon hasznosul. Ilyesmikről beszéltünk Attilával, miután ő a felvidéki Zsigárdon közösségi házat hívott létre nagyszülei házából, s ilyen szándékkal csinálunk időről-időre Viszákon is különböző rendezvényeket. Minden év március 15-én a pajtámban nemzeti színházi jellegű kiállítást rendezünk, idén János vitéz (Fedák Sáritól Stohl Andrásig) címmel, július utolsó hétvégéjén kulturális rendezvénysorozatot: népzeneszínházköltészetképzőművészetkézművességmozibábszínházszarvasjózsefstb. Október folyamán pedig az Őrségből kitelepítettekre emlékezünk, a mód és a tartalom nagyon sok ember közös gondolatán és munkáján keresztül valósul meg.

- Szoktak járni viszákiak a Nemzetibe?

- Hát persze, ha bárki Viszákról Pestre jön, megcsörgeti a telefonomat, hogy itt vagyunk Jóska, leülünk, eszünk, beszélgetünk, és megnézik az előadást. 180 főből eddig 50-en voltak színházban, az nagyon nagy szám arányait tekintve. Aztán hazamennek, és beszélnek róla. De a Nemzeti Színház művészei is gyakran megfordulnak ma már az Őrségben és Viszákon. Akár mint vendégek, akár mint előadók.

- Egy pár hétig még Ön az egyetlen Kaszás Attila - díjas színész. Mi az, ami fontos most az életében a Nemzeti Színház mellett?
- Két moziban is jelen vagyok, a Papírkutyákban és a Koccanásban. Az Üvegtigris harmadik részének előkészületeiről természetesen még nem beszélhetek, viszont fecsegni lehet róla. Szóval, egyáltalán nem unatkozom. És természetesen az Őrség…

Szarvas József a díjjal

forrás: www.nemzetiszinhaz.hu

 
Interjúk, cikkek, hírek
 
Videók
 
Tomboló Hold-1998
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!