Kaszás Attila nyomában
Kaszás Attila nyomában
"..."

" Szimpatikusnak tartom

a kávéházi légkört.

Ebben a környezetben

mintha békésebbé

válnának az emberek.

Szeretem őket nézni."
        (Kaszás Attila)

 

 
Menü
 
"Kit ringat a bölcső, Janikát..."
 
Patika
 
56 csepp vér
 
~*~*~*~*~*~*~*~

"Miért mindig a jók mennek el?"

"És nagyon szomorú voltam, és vagyok hogy elment közölünk. Nagyszerű színész, és énekes volt. És kár hogy sokan csak most kezdenek majd el vele igazán foglalkozni, hogy megismerjék a munkásságát. Kár hogy csak akkor figyelnek oda egyes emberek a másikra, amikor már késő."

 Róla mondták

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-09-02
 
*Kaszás Attila-díj

Kaszás Attila-díj 
Idén alapították a tavaly márciusban elhunyt művész tiszteletére 


2008. március 17. 


Jótékonysági és díjátadó gálaesttel emlékeztek a Nemzeti Színházban vasárnap este Kaszás Attilára. A tavaly márciusban elhunyt színművész emlékére idén alapított Kaszás Attila-díjat a Nemzeti Színház művésze Szarvas József kapta meg először. Különdíjban László Sándor, az Újvidéki Színház művésze részesült. Az est teljes bevételét Kaszás Attila családjának ajánlotta fel a színház.

A XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület által alapított elismerést a hazai és határon túli magyar színésztársadalom szavazatai alapján ítélték oda. A díj oklevéllel és plakettel, valamint nettó félmillió forinttal jár, és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül.
Mint azt Pokorni Zoltán elmondta, ez az elismerés abban különbözik a színészek által elnyerhető egyéb díjaktól, hogy a szavazásra regisztrált kollégák választják ki maguk közül a nyertest, ezzel is segítve, hogy a művésztársadalom függetlenebbé válhasson a hatalomtól, a politikától és az üzleti szféra kegyétől.


Forrás: FIGYELŐNET 

 
Interjúk, cikkek, hírek
 
Videók
 
Tomboló Hold-1998
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!